A használtruha viselése – bár sokan előítélettel viseltetnek iránta – mindig a divat részét képezte. Különösen igaz ez az angol használtruha esetében, ami már a 90-es évek elején Magyarországot is meghódította. Ebben egykorú a cégünkkel, hiszen a Verotex-97 Kft., több évtizedes múltra tekint vissza. A mi profilunkban, már a kezdetektől, vagyis 1990-től, – amikor Ágnes-Tex Bt. néven kezdtük meg működésünket – jelen volt az angol használtruha értékesítés.
Mit tudunk nyújtani angol használtruha tekintetében jelenlegi, illetve jövőbeni partnereink számára?
Fő tevékenységünk angol importból származó angol használtruha nagykereskedelme. Mint minden más tevékenység során, ebben a tekintetben is kizárólag minőségileg ellenőrzött termékeket kínálunk szerződéssel rendelkező és szerződés kötés előtt álló, még pusztán érdeklődő partnereinknek.
Már a begyűjtés során is egyedi gondolkodásmódot alkalmazunk, hiszen az angol használtruha kizárólag gazdagabb, illetve színvonalasabb gyűjtési helyekről (magánházak, iskolák) jut el raktárainkba. A szállítást is saját magunk által üzemeltetett szállítóeszközökkel oldjuk meg. Hetente több kamion érkezik az országba. Ezzel a megoldással biztosítjuk viszonteladóinknak a behozott bálák bontatlanságát, eredetiségét és minőségét. Természetesen angol használtruha vásárlás esetén is élhetnek viszonteladó partnereink a ma már nem túl gyakori, a kölcsönös bizalomra épülő és kölcsönös bizalom alapján működő bizományos értékesítési rendszer nyújtotta előnyökkel, és ezáltal a tőlünk átvett ruhakollekció értékesítését követően történő fizetés opciójával. Angol használtruha vásárlása esetén is lehetőség van a termék visszaváltására, valamint személyes tanácsadással is szolgáljuk ügyfeleinket. Ez a tevékenységünk különösen hasznos szolgáltatás induló, vagy profilt váltó vállalkozások részére.
Elmondhatjuk, hogy legyen szó válságról, vagy bármilyen külső körülmény által kialakult helyzetről, a mi kezünkben ott van a recept a megoldásra.
A hatékony együttműködés és a kölcsönös bizalmi hálón alakuló kapcsolat kialakításának elengedhetetlen feltétele a szerződés megkötését követő első vásárlás esetén az úgynevezett próbacsomag. Ebben minden, az angol használtruha kollekcióhoz társított termék 20%os árengedménnyel beszerezhető.
Számítunk Önre, amennyiben fontosnak tartja a minőséget, a kölcsönös bizalmon és egymás támogatásán alapuló együttműködést.
Lépjen velünk kapcsolatba, mert együtt erősek vagyunk! Tegyünk közösen az angol használtruha és az angol öltözködési forma elit luxusának és eleganciájának még szélesebb körben történő elterjesztéséért!
Tervezzünk meg közösen egy szebb, minőségen alapuló jövőt!
Legutóbbi hozzászólások