Nem viccelek! használtruha boltban vásárolok!

Visszakanyarodva egy pillanatra az előző cikkben megfogalmazott kérdéshez, valóban többször is hallottam ezt a kérdést. Igen, szó szerint értsék, nekem tették fel. És a hangsúly is olyan volt, hogy tulajdonképpen szégyellnem kellene magam, mert a használtruhák között válogatok. Pedig az a helyzet, hogy ilyenkor mindent érzek, csak szégyent nem. És erre már nagyon sok ismerősömet is megtanítottam. Mármint arra, hogy az, hogy az ember használtruhát forgalmazó boltban vásárol, az egy elképesztő jó program, egy lehetőség, egy jó buli, szóval minden, csak nem szégyen.
Főleg akkor, ha a Verotex’97 a beszállítója az adott üzletnek. Miért? Egyrészt azért, mert az egyik legrégebben a piacon működő nagyker, másrészt – ami persze következik ebből –, mert hibátlan minőségű darabjaik vannak. Ők beletették ebbe az üzletbe mindazt az évek során, amitől egy üzlet sikeres lehet. Mindent!


De kanyarodjunk vissza az előítéletekhez!


Azt figyeltem meg, először persze a környezetemben, hogy egyre inkább hogy a használtruhával kapcsolatban elmúltak az averzióik. Már lehetőséget látnak benne. És nemcsak a vásárlásban, hanem mint üzleti lehetőségben.
Micsoda változás. Persze sok idő kellett hozzá, és nem mellesleg a megfelelő minőségi árukínálat, de ma már működik. És ez milyen jó!
Nálam úgy kezdődött, hogy találtam néhány olyan márkás darabot, amit a megfelelő üzletben csak horror áron tudtam volna megvenni. Tényleg világmárkáról beszélek. Amikor meglátták rajtam az ismerőseim, mindjárt tették is a csípős megjegyzéseket, hogy jól megy a bolt! Jó cuccokra futja!
Mindjárt ki is szakadt belőlem a kérdés, hogy vajon tudják-e, hogy most használtruháról beszélgetünk?
Eleinte senki nem akarta elhinni, hogy én képes vagyok használtruhát felvenni, de bebizonyítottam. Elvittem őket a vásárlás helyszínére, és megmutattam az új szenvedélyemet.
És ez a kör – mármint akik miattam kezdtek el használtruhát hordani – egyre bővült.
Olyannyira, hogy két barátom arra a döntésre jutott, hogy megkeresik a Verotex’97 Kft.-t, és nyitnak egy használtruhákat árusító üzletet. Bejött! Ma már én is ott vásárolok.